Autófényezés házilag: hogyan javítsuk ki a kisebb hibákat?

Ahogy telik az idő, idővel gépjárművünkön elkerülhetetlenül megjelennek a kisebb sérülések. Egyesek családtagként tekintenek autójukra, mások pusztán közlekedési eszközt látnak benne – azonban mindenki esetében igaz, hogy kocsija karosszérián keletkezett hibákat mihamarabb kezelni kell. Igaz, hogy az autófényezés házilag is elvégezhető, viszont semmiképp ne álljunk neki a szükséges tudás, valamint a megfelelő szerszámok és alapanyagok nélkül! Cikkünkben bemutatjuk, hogyan végezhető el biztonságosan az autófényezés javítás otthon.

A kis problémából előbb-utóbb nagy gond lesz

A garázsban tárolt autónk esetében később, míg szabad ég alatt értelemszerűen hamarabb keletkezek apróbb karcolások a fényezésen. Különösen igaz ez, ha rendszeresen közlekedünk vele terepen is. Már egy egyszerű kavicsfelverődés okozta pár mm-es karcolás is pár hónap elteltével már 1-2 centiméteres nyomot hagy a fényezésen, ami idővel nagyobb rozsdafolttá alakul. Ezek után már nincs mit tenni, mint drága pénzért kijavíttatni azt egy szakemberrel. Ha viszont még időben cselekszünk, az autó fényezés házilag is kivitelezhető és szép eredményeket érhetünk el.

Autófényezés házilag: az előkészületek

Tisztítás

Minden javítás első és legfontosabb lépése a tiszta munkafelület, amely többszörösen igaz autónk fényezésének korrigálása esetén. A kivitelezéshez mindenképp olyan helyet válasszunk, amely megfelelő világítással rendelkezik és a szél sem fog a különböző szennyeződéseket ráfújni a friss fényezésre. Ha ez megvan, mossuk meg alaposan az autót és távolítsunk el minden koszt a felületről. Ezután egy mikroszálas puha kendővel vagy hasonló törlővel töröljük azt szárazra.

Zsírtalanítás

Az autófényezés házilag akkor lesz valóban eredményes, ha tiszta, zsírtalan felületen végezzük el az egyes lépéseket. A szennyeződések eltávolítása után ugyanis még mindig maradhatnak a felületen zsírok és szilikon származékok, amelyektől feltétlen meg kell szabadulni. Ehhez használhatunk szilikon lemosót, de ennek hiányában a tiszta alkohol is megteszi. Ne felejtsük, hogy ezen anyagok igen gyúlékonyak, így kerüljük a közelükben a dohányzást vagy nyílt láng használatát! Ha zsírtalanítottuk a felületet, következhet a tényleges autó fényezés javítás házilag sprayvel vagy javítzó stifttel. Íratlan szabály, hogy 1 cm-nél nagyobb sérüléshez már semmiképp ne használjunk ecsetet.

Autófényezés házilag: javítás javító stifttel

Miután kikevertük a javító stifttel autónk karosszériájának a színét, kezdetét veheti az autófényezés otthon. Vékonyan vigyük fel az ecsettel a festéket, és igyekezzünk minél precízebben elvégezni a feladatot. Ha elsőre nem sikerül, egy univerzális hígítóval óvatosan töröljük le a felületről, majd tisztítsuk meg szilikonlemosóval. Ezután kezdhetjük előröl a műveletet. Az egészet addig folytassuk, amíg végül minden hibát ki nem javítottunk. Végezetül már csak meg kell várnunk, amíg a festék 1-2 hét alatt teljesen megszárad. Így ez időszak alatt ne mossuk le az autót.

Autófényezés házilag spray festékkel

Ha spray festéket használunk a sérülés eltüntetéséhez, előtte takarjuk le a gépjármű többi részét maszkolópapírral és szalaggal. A javítani kívánt részt ne fedjük el, mert a javítás során egy lágy fedéssel össze kell majd dolgozunk a régi és az új felületet. A spray festékkel 20-30 cm-es távolságból dolgozzunk, lehetőleg egyenletes és párhuzamos mozdulatokkal. Ellenkező esetben a festék megfolyhat, vagy nem fogja rendesen elfedni a hibát. A tökéletes végeredmény érdekében ajánlott több rétegben felvinni a festéket a felületre. Ezután hagyjuk száradni egy hónapig, majd polírpasztával tüntessük el a régi és új réteg közötti különbséget.

Őrizzük meg autónk fényezését minőségi karosszériavédő fóliákkal!

Ha az autófényezés házilag sikerrel zárult, a további karcolások és sérülések elkerülése érdekében használjunk karosszériavédő fóliát! Egy minőségi termékkel akár 15 évig is megvédhetjük gépjárművünk fényezését nemcsak a kavicsfelverődésektől, de a napsugarak okozta színkifakulástól és a festék lepergésétől is. Az autófóliázást azonban semmiképp ne otthon végezzük, hanem bízzuk szakemberre a munkát. Emellett vegyük azt is figyelembe, hogy a hosszútávú, tartós eredmény érdekében feltétlenül ki kell javítani mind a kisebb, mind a nagyobb fényezési hibákat is autónkon.

Érdekesnek találta bejegyzésünk? Akkor olvassa el az otthoni karosszéria javításról szóló írásunkat is!