UV védelem: a napszemüvegen túl | LLumar Magyarország

Az UV védelem divatos kifejezés napjainkban, de mégis kevesen tudják, hogy nemcsak nyáron kell védekezni a napsugárzás káros hatásai ellen. Augusztus végén még a gyógyszertárak polcairól is eltűnnek a napvédő krémek, pedig léteznek olyan UV-sugarak, melyek a földrajzi helyzettől és évszaktól függetlenül is érik a bőrünket egész évben. Cikkünkben bemutatjuk, miért fontos az UV védelem, és arról is szót ejtünk, hogy miként lehet hatékonyan védekezni az UV-sugárzás ellen, ha otthon vagyunk, a strandon vagy éppen úton a nyaralásra.

UV védelem: mi a különbség az UV sugarak között?

Az ibolyántúli sugárzás UV-A, UV-B és UV-C tartományokra oszlik. Ezek közül a legkisebb hullámhosszú UV-C sugárzás nagy része el sem éri a földfelszínt, ugyanis ezt a típust könnyedén megszűri bolygónk ózonrétege. Az UV-B sugárzásról hallhatunk a legtöbbet, hiszen ezeknek köszönhetjük nyaranta a bőrünk barnaságát. Azonban már a közepes hullámhosszúságú UV-B sugarak sem veszélytelenek az egészségünkre. Kisebb mértékben, de elősegíti a bőrrák kialakulását. Ráadásul minél nagyobb tengerszint feletti magasságban vagyunk, annál erősebben érnek minket az UV-B sugarak.

uv védelem fóliával

A napégés a közepes erősségű UV-B sugaraktól következik be

Az UV-A sugárzás a legnagyobb hullámhosszú a három típus közül, ezért képes mélyre hatolni a bőrünkben is. Ugyan nem égünk le tőle, de a bőr öregedése mellett a melanóma kialakulásáért is ez felelős elsősorban. Érthető hát, miért halljuk és olvassuk mindenhonnan, hogy nem elegendő csak nyáron naptejet kenni magunkra. Az UV-A sugarak erősségükből kifolyólag ugyanis áthatolnak az ablakon is, télen-nyáron.

UV védelem a mindennapokban

Az UV sugárzás ellen többféle módszerrel is hatékonyan lehet védekezni, ha a szabadban vagyunk. A vízparti kiruccanásokra általában mindenki tesz a strandtáskába egy napozó krémet, de korántsem mindegy, hogy milyen SPF jelölésűt választunk. Az SPF rövidítés az angol Sun Protection Factor kifejezésből ered, melyet különböző fizikai, kémiai vagy vegyes UV szűrő anyagokkal lehet elérni. A skálát 2-től 50+-ig szokták meghatározni. Ennek könnyebb megértéséhez azt kell elképzelni, hogy egy SPF 30-as naptejen az UV sugarak 50 százaléka, míg egy 50+ faktoroson csupán 5-10 százaléka jut el a bőrfelszínig. Ezért azok, akik rendkívül fehér bőrűek vagy érzékenyek a napra, mindenképp magasabb SPF jelölésű terméket válasszanak, míg másoknak egy 30-as is elegendő lehet.

ablakfólia uv védelem

A napvédő faktor hatására az UV-sugarak visszaverődnek

Az UV szűrős krémek mellett a testünket az öltözékünkkel, míg a szemünket polarizált napszemüveggel védhetjük. Ezen kívül azonban léteznek olyan extra lehetőségek is, amelyeket sokan nem is ismernek. Ezek az UV szűrővel rendelkező üvegfóliák.

Ablakfólia, mint UV védelem

Ahogy korábban említettük, az UV-A sugarakat az ablaküveg sem állítja meg. Amikor otthonunkban tartózkodunk azonban nem biztos, hogy kalapban és napvédő krémmel bekenve szeretnénk pihenni egy szombat délutánon. Ugyanez igaz az autózásra, pláne, ha valakinek ez a szakmája, vagy kisbabáját szeretné megóvni a nap káros hatásaitól.

A LLumar által gyártott épületablak és autófóliák képesek kizárni az UV sugárzás 99 százalékát, amelyet az amerikai Skin Cancer Foundation (Bőrrák Alapítvány) és a British Skin Foundation (Brit Bőr Alapítvány) is elismer. A fóliák sötétített és átlátszó típusai is mind maximális védelmet jelentenek, legyen szó metalizált vagy nanokerámia technológiás változatokról. Ebben a rövid videóban kifejezetten az autó üvegfóliák UV szűrő képességeiről lehet további érdekességeket megtudni, például azt is, hogy fóliával és anélkül mennyire melegszik fel egy nyári napon az autó utastere:

Összegzés:

Természetesen, cikkünkben nem napfény elleni propagandát szeretnénk indítani. Számos kutatás bizonyítja, hogy a D-vitamin termelődése mellett a napozás, napon tartózkodás az endorfintermelést is serkenti. Tehát, szép, napsütéses időben sokkal jobban érezzük magunkat, mint egy borongós őszi napon.

Az UV védelem azonban ennek ellenére is fontos: a napozás és az UV-A sugárzás káros hatásaival szemben pedig többféle módszer is hatékonynak bizonyul. A magas SPF faktorszámú naptejek mellett az épületeket és a járműveket UV védő fóliával láthatjuk el, amelyek amellett, hogy hatásosak a bőrrákot okozó UV-A sugarakkal szemben, megvédik a bútorokat a kifakulástól és a belső tereket a felmelegedéstől.

Érdekesnek találtad az UV védelemről szóló cikkünket? Akkor olvasd el, miért nem javasolt belekezdeni a fóliázásba házilag!